Ma nagyon jó napom volt! :) Köhögni sem köhögtem már, jókat nevettem a hittantanárunk óráin, és Tündérkém is feldobta a napomat. :3 Az egész ott kezdődött, hogy tegnap átküldte nekem a mai playback színház tartalmát, aminek a címe: „Megismerem, kiismerem, beismerem” volt. Már tegnap este eszembe jutott, hogy kellene valamit nekem is mesélnem evvel a témával kapcsolatban, így ma egész nap ezen agyaltam kb, hogy mit is mesélhetnék. A témája már hamar megvolt (2 évvel ezelőtti negatív hatású közegből miképp húzott ki Tündérem), de azzal még gondjaim voltak, hogy gondolataimat tömören és összeszedve elő is tudjam adni. Íróhoz méltón leírtam magamnak, hogy mit mondanék, aztán 20x elmondtam magamnak, annak reményében, hogy a színpadon is ilyen jól fog menni…

19:15-kor értem a színházhoz, és már görcsösen izgultam, de amikor lefutott hozzám Tündérem, hirtelen megnyugodtam. ^^ Az előadás közben egész végig bennem volt a késztetés, hogy most mesélni fogok, igen, tényleg, mert elhatároztam, és mert Tündéremnek meglepetést szeretnék okozni, de sajnos nem sikerült, ugyanis sem időm, sem elég bátorságom nem volt tervem megvalósításához… :( Hiába, nagyon lámpalázas vagyok. >.< Végül azelőadás után bevallottam Tündéremnek, hogy mit terveztem. Ő szokás szerint nagyon megértő volt, és azt mondta, hogy ne érezzem magamat emiatt rosszul, mert nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki fel merjen menni a színpadra mesélni, ő sem mert volna. ^^ Jól estek a szavai, de még mindig bennem van az érzés, hogy nem beszéltem, pedig akartam, így bennem maradtak a szavak…  Miközben hazahozott, más témát is érintettünk a beszélgetés során, és annyira jó érzéssel tölt el, hogy csak ő, de ő mindig mellettem áll, megért, és képviseli az érdekeimet! Tényleg nem tudom mi lenne velem nélküle… De a lényeg, hogy vagyunk egymásnak. :) <3 Úúú, alig várom azt a napot, amikor majd együtt kimegyünk Párizsba! *-* 

A mai napon sok dolog változott. Megékezett az új órarendünk, nem sokat változott, elfogadható. Ezenkívül a hétvégi programjaim átvariálódtak kicsit. Péntekre tervbe volt véve egy randi, aztán pedig egy koncert a Tündéremmel, ami után ott is aludtam volna nála, és másnap fotóztam volna. Igen ám, de kissé bonyolódtak a dolgok, így kérte, hogy a fotózást- ott alvást tegyük át jövő hétre több ok miatt is, így most szombaton azt a srácot fotózom, akivel randizok is, szóval kettő az egyben. ^^ Először elszomorodtam a hír hallatán, de rájöttem, hogy ez a csúsztatás mindkettőnknek jobb: 1. Nagyobb esély van rá, hogy jövő hétre mindketten meggyógyulunk. 2. Nem lesz a szervezésben probléma. 3. Kedden tzd-t fogok írni töriből, és ha maradt volna a program, sokkal kevesebb időm lett volna rá tanulni. 4. Tündérem eltud menni sminkeshez a fotózás előtt és 5. Végül is így több időt fogok vele tölteni, mert most pénteken is a koncerten együtt leszünk, és jövő péntek-szombaton is. :3 Holnap este pedig színházban megyünk, csütörtökön meg ugye fotózom a március 15-ei próbájukat. :) Viszont nem lehet teljes az örömöm, mert betegeskedem: nagyon köhögök, és mostanában hamar kifáradok… :( De örömmel tölt el, hogy újra fotózhatok. ^^Talán az időjárás már nem fogja még jobban megkavarni a dolgokat… >.<

További szép napot nektek! :)

Érdekes, hogy iskolai tanagyag lett a szeretet, és amikor megkérdezi a tanár, hogy ki mit gondol a szeretetről, az osztályban csak csend honol. Ennyi a gondolatuk: a nagy semmi? Vagy még saját maguknak is félnek bevallani, hogy mit éreznek? Netán még sosem volt részük a szeretetben? Mit gondolhatna az ember ilyenkor? Egyesek számára tényleg nem létezik szeretet, mert saját maguk lökik el maguktól, vagy pedig olyan után nyúlnak, mely nem nekik szánt ajándék. Érdekes…

Hogy miképp kapcsolódik ez hozzám? Csak sokat szoktam gondolkodni a kapcsolataimon. Miért jó az valakinek, ha a másik kapcsolatába belerondít? Milyen szeretet az, amikor a másik ember boldogságát nem tudja elfogadni? Vagyis valójában semmit sem… A féltékenység mire jó, egyáltalán miért van bennünk? Megalapozott, vagy megalapozatlan érzés? Nem tudom, de bennem is bennem volt. Hogy miért? Mert mindig az a helyzet, hogy ha én valakivel jóban vagyok, akkor az tuti egy harmadik embernek nem tetszik. A bökkenő csak az, hogy egy kapcsolat két ember köteléke, senki másnak nincs köze hozzá! De hiába, sok a matematikai zseni a világban…

Szélcsengő hangja csilingel fülemben, hangját sodorva felém,

Egy szót mond csak „Szeretlek”, de azt igazán őszintén…

Mostanában felcserélődött nálam a szombati és a vasárnapi program. Szombaton pihenem ki a hét fáradalmait punnyadva, és vasárnap készülök hétfőre, jobban aktivizálom magamat. Változnak a heteim, a programjaim, de ez a hetem katasztrófa volt, remélem a holnaptól kezdődő hét jobb lesz! A jövő hét végetértével megint új órarendet kapunk, nagyon örülök neki, mit ne mondjak, fogadjunk, hogy még rosszabb lesz… >.< -.-" Ám jövő héten minden bizonnyal belendül újra minden, mintha csak a tavasz műve lenne… Újra elkezdtem járni az exemhez, hogy adjon nekem tanácsokat a jövőmhöz (mert tud benne segíteni), a hétvégén bulizni fogok, meg fotózni, és már az azutáni hétvégére is kértek tőlem egy fotózást. Egyszerre 6 regényt írok már, úgyhogy fellendültem teljesen. Csak menne minden olyan szépen, ahogy elterveztem… Kicsi az esély erre, mert amint valami helyrejön, valami felborul, ez a rendszer… Most konkrétan érzelmileg vagyok összezavarodva, hogy ki után mit is érzek, de semmi baj, majd eljön annak is az ideje, amikor szálakat is rendbe tudom rakni, csak idő kérdése. Remélem. *Szájli*

Vannak olyan pillanatok, amikor nagyon nehéz döntések előtt állunk, és úgy érezzük egyik döntésünk sem felelne meg annak a célnak, hogy boldogok legyünk. Mindig van előttünk számtalan kapu, csak rajtunk áll, hogy melyiken lépünk be, ám később már nem biztos, hogy vissza tudunk fordulni, ezért már alapból bennünk van a stressz, hogy nem jól döntünk, vagy hibát hibára halmozunk. Néha olyan helyzetekbe kerülünk, amikor azt kell mérlegelnünk, hogy a mi vágyainkat helyezzük előtérbe, vagy a szeretteinkét, és olyanok is vannak, amikor a karrier és a kapcsolat vív csatát. Mi lenne a jó döntés, egyáltalán miért kell választanunk, amikor mindkettő egyformán fontos nekünk? Ha rosszul döntünk összedőlhet az egész kártyavár, mégis döntenünk kell, mert más nem fogja helyettünk cselekedni. Rengeteg befolyásoló hatás ér bennünket, amik elbizonytalaníthatnak döntéshozásunkban, nekünk mégis tudnunk kell, hogy melyik a helyes út. Az ingoványos talajt elkerülni, csak a szilárd kövekre támaszkodni. De mi van akkor, ha fogalmunk sincs arról mi lenne a jó döntés? Belevágni valamibe, amire nincs is bizonyíték, hogy sikerülni fog, de a próba áldozatokat kíván… Én nem akarok áruló lenni, nem akarom sutba dobni, mindazt, amit évek alatt felépítettem! De senki sem akarná, hogy letegyek az álmaimról csak azért, mert van más fontos dolog is mellette. Ők nem értik, hogy a kettő nem fér meg egymás mellett, és valamelyiknek mennie kell. Nekem kell választanom.