Ma nagyon jó napom volt! :) Köhögni sem köhögtem már, jókat nevettem a hittantanárunk óráin, és Tündérkém is feldobta a napomat. :3 Az egész ott kezdődött, hogy tegnap átküldte nekem a mai playback színház tartalmát, aminek a címe: „Megismerem, kiismerem, beismerem” volt. Már tegnap este eszembe jutott, hogy kellene valamit nekem is mesélnem evvel a témával kapcsolatban, így ma egész nap ezen agyaltam kb, hogy mit is mesélhetnék. A témája már hamar megvolt (2 évvel ezelőtti negatív hatású közegből miképp húzott ki Tündérem), de azzal még gondjaim voltak, hogy gondolataimat tömören és összeszedve elő is tudjam adni. Íróhoz méltón leírtam magamnak, hogy mit mondanék, aztán 20x elmondtam magamnak, annak reményében, hogy a színpadon is ilyen jól fog menni…

19:15-kor értem a színházhoz, és már görcsösen izgultam, de amikor lefutott hozzám Tündérem, hirtelen megnyugodtam. ^^ Az előadás közben egész végig bennem volt a késztetés, hogy most mesélni fogok, igen, tényleg, mert elhatároztam, és mert Tündéremnek meglepetést szeretnék okozni, de sajnos nem sikerült, ugyanis sem időm, sem elég bátorságom nem volt tervem megvalósításához… :( Hiába, nagyon lámpalázas vagyok. >.< Végül azelőadás után bevallottam Tündéremnek, hogy mit terveztem. Ő szokás szerint nagyon megértő volt, és azt mondta, hogy ne érezzem magamat emiatt rosszul, mert nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki fel merjen menni a színpadra mesélni, ő sem mert volna. ^^ Jól estek a szavai, de még mindig bennem van az érzés, hogy nem beszéltem, pedig akartam, így bennem maradtak a szavak…  Miközben hazahozott, más témát is érintettünk a beszélgetés során, és annyira jó érzéssel tölt el, hogy csak ő, de ő mindig mellettem áll, megért, és képviseli az érdekeimet! Tényleg nem tudom mi lenne velem nélküle… De a lényeg, hogy vagyunk egymásnak. :) <3 Úúú, alig várom azt a napot, amikor majd együtt kimegyünk Párizsba! *-*