Végre hétvége!2014.02.21. 15:29, Feforina
~Arra döbbentem rá, hogy az idő néha gyorsabban telik, mint ahogy mi azt érzékelni tudnánk. Egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy a gimnázium 4 éve oly hirtelen ért véget, mintha csak tegnap kezdődött volna az egész. Peregnek a percek, és peregnek az életek is…
Az enyhén filozófikus gondolatokat félretéve: a mai napom átlagos volt, és igen: tegnap nem írtam, mert úgy elsuhant a nap, hogy nem lett volna időm rá, pedig szerettem volna ahhoz tartani magamat, hogy minden nap kiírok valamit, de tegnap úgysem történt semmi izgalmas. :P Bár kibékültem a barátnőmmel. Úgy gondolom mindkettőnknek jót tett ez az 1 hét szünet, eltudtunk gondolkodni a hibáinkon és én hiszek benne, hogy innentől fogva jobb lesz a kapcsolatunk, ami persze nem azt jelenti, hogy nem fogunk veszekedni. :D Mert szerintem sokkal rosszabb egy olyan kapcsolatban lenni, ahol a két fél nem meri megbeszélni problémákat, csak gyűlik mindkettejükben a feszültség, aztán úgy ki fog robbanni, mint egy bomba, és az mindent elronthat. Szerintem az már alapból nem jó kapcsolat, és főleg nem barátság, ahol nem lehet korlátlanul, szabadon beszélni egymás között.
Amúgy a nap további részére vonatkozó terveim: Sur au arc-en-ciel és a Tulipános álmok könyvének kivesézése, vagyis minden egyes fejezetet kijegyzetelek, hogy melyik miről szólt, mert már elvesztem a sok iromány között. >.<
|